Bartha Icának hívták. Bevallom nem szerettem. Szemben az előző történelemtanárunkkal, akinek imádtuk az óráit és szájtátva hallgattuk a meseszerű előadásait történelmi hősökről, Ilona nem ilyen volt. Valószínű ereiben csörgedezett a régi Németország SS tisztjeinek vére, habitusából erre következtettünk. Neki köszönhető, hogy egyébként a zseniális történelem, mint tantárgy, nálam a félelem érzésével társul azóta is, ha rágondolok. Ennek eredményeképpen könnyű kitalálni, hogy nem voltam túl jó ebből a kötelező tantervi egységből. Igazából, mindig is láttam Ica néni szemében az ellenem irányuló gyűlöletet, ami egy kritikus napon kirobbant.
Nem gyógyít, lehetőséget ad. Reményt és pénzt arra, hogy a piciny lábacskák rálépjenek a gyógyulás útjára. De ez Magyarország. Itt másra gerjed a nép. Most nem csak a nőkre, hanem általában gondolom, hogy töketlenek vagyunk. Vagy nem érdekel minket más szomszéd fűjének zöldje, amíg a mi gyepünk rendben van.
