Kis számadás az utóbbi pár évről, 2010 utolsó negyedéről, ahogy velünk történik és történhet magyarokkal, illetve ahogy a történelem már jó párszor igazolta, nemcsak a jóból tudunk fekáliát csinálni, hanem a fekáliából még fekáliábbat.
Talán 2 éve történt, amikor felébredt a világ az amerikai álomból. Hová tűnt a nagyhatalom? A nagy hitelekhez „ Big Apple” dukál stílszerűen, csak nincs feltűntetve a bolton. Elindult a hullám. Jött a megállíthatatlan „Cash Flow” . Persze nem jó irányban áramlott, össze is parrantotta magát a világ. Itt a vége. A világ vége.
A játék nagyban zajlik, pénznemek és paramétereik meg mesterségesen irányítottak sokszor, nem is nagyon éreztük a bőrünkön egy ideig. Csak 5 Ft-tal több a tej, csak 8-cal a cukor? Ez semmi. Azoknak, akik nem a sarki boltban vesznek napjában többször ezt-azt, hanem nagy tételekben szuper, hiper, giger marketekben egyszerre, feltűnt, hogy az eddigi 13-12 ezres végszámla 20 ezerre dagadt, pedig nem kelt tésztából van a bankó, és ugyanazt veszik, mint eddig.
Aztán az apró trükkök. Azt, hogy mi és mennyivel emelkedik, csak próbálkozásos alapon tudhatjuk meg, de, hogy a benzin forintokkal esik, az mindennapos hír a tévében. Persze most, hogy máshol van gond, a benzin ára történelmi csúcson.
Földműves szemébe vakuval villantás: parasztvakítás! És vakultunk. Nagyon, és akarjuk a halogénizzót, mert ha nem látunk bajt, az nincs. Ergo: nincs gond. Miért is lenne, hiszen csoda az van. „Bokor Gyurit” leváltották odakint. Egy új amerikai álom kezdete. Fekete elnök, fekete kutyával a Fehérházban fehér karácsonykor. Azóta neki is rezeg a léc.
De mi is váltottunk idehaza. Sokáig tartott, voltak itt-ott utcai csetepaték, de megtörtént. Vörös virág helyett sárga gömb. És bekerültünk egy-két nemzetközi tv csatornába is, mert szavazatok alapján úgy nézett ki Magyarország fentről, mint a narancsvidék. „Feri és Masterhouse” után ismét Viki,a férfi. Nagy az öröm. Aztán jönnek a törvényjavaslatok, intézkedések. Az már nem annyira tetszik. Magánnyugdíj, Média törvény és még sorolhatnák, ami kicsapja a biztosítékot nálunk. Kevesebb pénzünk marad? Vagy több? Ugyanmá’, nincs időnk most ezzel foglalkozni, mert jönnek az ünnepek. Nem is lehet elkerülni, mert egy két helyen már októberben megjelennek a pláza piros ruhás Miklósai. Vegyél! Vásárolj! Fogyassz magyar!
Hiszen a karácsony nekünk is fontos. Ott megmutatjuk majd, Ki a Jani a hegyről, aki beveri egyből! És válság az nincs. Elhitetik, hogy nincs. Egy-két honfitársunk előző években is befürdött a 0 Ft-ért elhozott autók hiteleinek fizetésével, hiszen választani kellett a benzin vagy zsír-a-kenyérre verzió között, és általában az utóbbi nyert. Most viszont elfeledjük ezen időket és örülünk, hogy 1 millió forintos engedménnyel juthatunk autóhoz. Hát, nem megéri? Engem nem vernek át! Be is fizetek egyre, és ha véletlenül eszembe jut a késő esti hír az autógyárak válságáról, akkor a két kezemmel a fülemet csapkodva mondom, hogy Pá-pá-pá-pá-pá…, mint a sárgabankos reklámban. Mondom, hogy nem vernek át, nem vagyok én ijedős. Megírjuk a listát, hogy kinek mit kellene venni? Persze itt szóba se kerül majd a kézzel, saját magunk által készített termék, ami személyes lehetne. Ugyan. Dezső tavaly plazmát vett nekünk, mi sem adjuk idén alább, mit gondolna rólunk? Persze, Dezső a nagy cégénél 2 millás bónuszából futatta a „szörprájzt”, mi meg alkalmazottak vagyunk a szalagsoron. De a lábunk hatalmas, még akkor is, ha a takarónk már csak a becses szervünkig ér. "Elkúrt" egy karácsony lesz ez, csak még nem érezzük. Majd januárban, amikor kezdődnek a törlesztések.
Persze az ajándékokat még meg is kell venni. A vásárlás közben jövünk rá, milyen magasak az árak. Ilyenkor lesz a megtervezett önjáró, vízzel-gőzzel takarító gépből egy sima 4000-es Tacskós. A lelkiismeretünk nyugodt, mert porszívó az is, ez is. A megajándékozott meg, ha nem örül, az ő baja. Sosem örül semminek. Tavaly sem tette. Hálátlan egy figura.
Ajándékok megvannak, el kell juttatni a helyszínre. Ja, hogy lehet, nem mennek majd a vonatok, mert sztrájk szezon van? Idén kimarad? Vagy megtartják? Lassan az ünnepi menetrendbe ez is bekerülhetne. Oda lép mindenki és akkor, amikor és ahol a másiknak fáj. Miért is nem lepődök már meg ezen? Két éve is az volt a duma, hogy nem direkt lett odarakva, mert nem akarták a karácsonyt megzavarni! Hát, kérdem én, a tisztelt urak milyen naptárat használnak? Maya? Ott nincs csoki-ünnep? Ha nem is vallásosak - mert ezt gondolom a viselkedésből -, azért a piros ruhás embert december elején csak felismerték?! Gyermekkori emlékekből meg csak fel tudnák idézni, hogy mi jön utána? Vagy azt hitték a piros ruhásra, hogy megöregedett és elhízott a Pókember? Tény, hogy a vasút szeretete engem akkor behálózott. Idén, kérem tisztelt és nagyra becsült szakszervezetek, hogy emlékezzenek a nagy napra és nemá’ ! Szorítok Önöknek, hogy a tervezett kötvénykibocsájtásból bejöjjön az a tíz milliárd.
„Dögszagra gyűl az éji vad.” Tradicionálisan ilyenkor a BKV is „szolidál” , hogy kellene valami a fa alá, melyet sztrájkkal lehet a legkönnyebben előteremteni. Idén talán megússzuk, mert a miniszterelnök- és a főpolgármester úrnak hála, ha nagy nehezen is, de megérkezett a 7,5 milliárd Ft a BKV számlájára. Átcsoportosítgatják a pénzt. Én meg a csekkeket csoportosítgatom az előszobai mágnes táblámon, hogy melyiket fizessem be és mikor, nehogy lekapcsoljanak valamit otthon.
A nagy stresszre tévét sem merek már kapcsolni, mióta pár éve azt láttam, hogy egy ismert vallás követői fáklyát gyújtottak a Műcsarnok előtt, Hanuka égisze alatt. Míg a másik oldalon genetikailag fiatalon kopaszodó, bombázókabátos tömegecske álldogál Árpád sávjain. Mert, hogy az A-oldal nem mehet a B-térre, mert az milyen már?! Miért? Nem i.e.165-ben vagyunk. Ez a Hősök Tere, nem a jeruzsálemi Szentély. És nem maradtak volna nyolc napig, csak egy este, amíg megvan a rekord. De úgy tűnik, ez az egy korsónyi sem tiszta, csak sima olaj a tűzre. Gondolom, most sokan gondolják az előbbi sorokat olvasva, hogy aznap este az én kezemben is fáklya volt és minimum a Goj motorosok között álltam. Nos közlöm, nem! Római katolikusként tisztelem mindenki vallását, amíg az normál keretek közt zajlik és nincs másokra erőltetve.
Bizonyára ismerik a következő mondást, ami végül keretezi az írást, mert amerikai olaj-vonal is van benne: „Nem értem, miért nem tudnak a zsidók és az arabok leülni és jó keresztények módjára rendezni ezt az ügyet.” Lehet, hogy valakinek vicces ez, de karácsonykor akár igaz is lehetne. Rajtunk múlik. Mert ha felnéznénk néha december vége felé az égre egy iszonyatosan nagy távcsővel, akkor látnánk, hogy a felhőn ott ülnek egymás mellett az összes vallás minden bestsellerének főszereplői és fogják a fejüket, hogy milyen szánalmasak vagyunk.
Mindezen áhítatot csak egy hangos Hohoho-HÓÓ töri meg, ahogy elsuhan mellettük teli pofával röhögve a piros srác a rénszarvasaival.
Ő az egyedüli örök! Ő a CocaCola Mikulás. Őt szeretjük, hiszen fogyasztói társadalom vagyunk. Coke Zerók.
Meghitt ünnepet mindenkinek! Most mennem kell vásárolni.
.
